Minden reggel mosolyt csal az arcodra. Szemeivel kísér, bármerre is mész. A szemében ott a ragyogás, akárhányszor csak rád néz. Nem kér tőled semmit, csak szeretetet, odaadást. Megérzi, ha ideges vagy, azt is ha fáj a szíved. Amióta Ő az életed része, nem kell egyedül lenned. Soha.

Nap mint nap egymás mellett utazunk a metrón, akaratlanul is egymás életének részévé válva. Boldogabb napjainkon szinte észre sem vesszük a körülöttünk álló embertömeget, ám a szomorúbb pillanataink zömét azzal töltjük ki, hogy mások boldogságának forrását próbáljuk feltárni. Irigykedünk egy-egy mosolyra, egy-egy szerelmes csókra.

A hasznosabbnál hasznosabb női magazinok naponta megjelenítenek egy cikket arról, hogy épp milyen is A jó nő. Részletesen tárgyalják kívűlről-belülről. A sok, önbizalomhiányos hölgy olvasó pedig issza az író olykor alaptalan, hatásvadász szavait. Ez így is van rendjén. No de kérdem én, lehetséges-e ily módon lefesteni A jó nőt? Hisz akárhány embert megkérdezhetnénk erről a kérdésről, legalább ezerféle válasz érkezne.